Hírek
2025. ápr. 28.
Igazgatóság
Eötvös Esport verseny
Az első Eötvös Esport verseny

Az iskola első esport versenyére április 15-én került sor 9 csapattal, 45 fővel. Megyénk több részéről érkeztek versenyzők szegedi, hódmezővásárhelyi és szentesi iskolákból is. A 9 csapat egyenes kieséses ágrajzban bo1 mérkőzésekkel mérte össze tudását Counter-Strike játékban. A verseny helyszínét a Mária Valéria épület második emeletének géptermei alkották, ami igazi esport élményt adott a résztvevőknek. A lebonyolításhoz megfelelő informatikai infrastruktúra megépítését és annak konfigurálását iskolánk rendszerüzemeltető tanulói végezték szerverek és felhőszolgáltatások, valamint IKT Projektmunka tanórák keretein belül Kovács Dávid oktatónk vezetésével. A diákok feladata volt többek között a versenyhez szükséges szoftverek, driverek, játékok telepítése és konfigurálása, a szervergép és a streamer gép beállítása és verseny közben naprakészen tartása, valamint a termek közötti hálózat megfelelő kialakítása és megépítése. A két héten át tartó előkészületben részt vettek a 12.c, 13.ny, 13.c, valamint a 14.ny osztály tanulói is. A 8 órán át tartó küzdelmeket az elejétől a végéig közvetítettük az iskola Twitch csatornáján keresztül. A versenyünk idején Counter-Strike kategóriában közvetítésünk az ország egyik legnézettebb streamje volt a Twitch felületén. A stream kezelésében és kommentálásában egymást váltva többen is lelkesen és fáradhatatlanul kivették a részüket: Szűcs Gergő (12.c), Vígh Péter (13.c), Moldován Kevin (14.ny), Balázs Zénó és Surinya Tamás (13.ny),
A diákok emellett segítettek a felügyeletben, illetve az esetlegesen előforduló technikai problémák megoldásában is.
Vélemények:
Barna Péter Imre („B3TON JR” csapat tagja): Szerintem nagyon jól sikerült az esemény, főleg ahhoz képest, hogy most volt először ilyen a suliban. Jó volt a hangulat, és végig izgalmas meccsek voltak. Én nagyon jól éreztem magam, jó élmény volt együtt játszani a barátaimmal és végül meg is nyerni. Remélem, lesz még hasonló!
Bűdi Gergő („kubai csődörök” csapat tagja): Először is, köszönjük a csapat nevében is a lehetőséget, hogy részt vehettünk. Szerintem egy jó csapatot lehetett alkotni az osztályon belül. Jó összhang volt és csapatmunka. Egy jó lehetőséget biztosított a tanulók számára ez a verseny. Ha még egyszer megrendezésre kerül az esemény, mindenképp újra részt vennék. Köszönöm!
Kovács Dávid (szervező): Az esport iránt egyre nagyobb az érdeklődés világszerte, az elmúlt másfél évtizedben rendkívül népszerű lett. Mindamellett, hogy - mint a legtöbb élsport, így ez is - magas szinten űzve rendkívül jó megélhetést biztosíthat, hasznos kompetenciákat is fejleszt. A játékosoknak egy meccs során rengeteg tényezőhöz kell tudni minél gyorsabban alkalmazkodni. A profi Counter-Strike arról szól, hogy csapatként dolgozva minél jobban le tudd olvasni az ellenfél csapat játékát és arra megfelelően tudjatok együtt reagálni. A versenyen volt jó pár magas színvonalú mérkőzés nagyon alaposan átgondolt taktikákkal és a kivitelezésnél kellő precizitással, amit élvezet volt nézni. Nagyon örülök neki, hogy iskolánk új esport gépeit használva lehetőségünk volt egy ilyen rendezvény megszervezésére! Külön hálás vagyok a diákok lelkes segítségéért is, nélkülük nem sikerült volna lebonyolítani egy ilyen versenyt!
GALÉRIA
Képek


KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Rendkívüli felvételi eljárás
Meggondoltad magad? Mégis inkább az Eötvösbe jönnél? Itt a lehetőség! Jelentkezz a még szabad helyeinkre!
2025. máj. 12.
Igazgatóság